Pirkimonda – az Alkotó Király

„Héthatáron át érkeztem, hogy elmondjam, milyen országot találtam az Óperenciás tengeren innen: A Nap, mint uralkodód együtt áll a Vénusszal, mint a szépség, a harmónia, a termékenység cselekvő üzenetével. Így országod vezetője egy olyan alkotó király (Nap+Vénusz együttállása), akinek alapvetően a kreativitását a tisztítás és a szabadság mozgatja. Célja, hogy lépésenként eljusson országának szellemi magaslataiba, és az ott talált tudást a hétköznapokban megélje. A szellemi frissesség eléréséhez is ez az út vezet, melyen az Ősök tudásához ráérzéssel kapcsolódva további támogatást kapsz. Az Alkotó Király kreatív cselekedeteinek sora felszabadulást, múltjának tisztázását, tisztítását és a külső-belső biztonságot teremti meg önmaga számára. Az örömök és a rendezés, rendrakás együtt, közösen zajlik, melyek felszabadulásokat, összegzéseket és magas tudást hoznak el számodra.”

Így kezdődött egy mese, amit egy születési képletből olvastam ki és adtam át kedves tulajdonosának.
Történeteimmel a születéssel együtt kapott erők működtetését igyekszem a lehető legképletesebben megmutatni a hozzám fordulónak, melyek által ráébredhet valódi önmagára, erejére, képességeire. Ezáltal a mindennapokban is könnyebben el tud igazodni, ha figyelemmel van önmaga jelzéseire és fejlődési lehetőségeire.

 

Időpontegyeztetést és kérdést itt tudsz feltenni.

Saját születési képleted Pirkimonda történetének megrendelése itt.

 

Kép forrása: www.facebook.com/eyciirartshopandgallery (Fényjelek)