Kéthetes tűrhetetlen derékfájdalom után 2018. július 3-án csontcementes csigolyafeltöltés műtétet végeztek a lumbális 4. csigolyámon csigolyaösszeroppanás miatt. Július közepétől gyógytornával segítették a mozgáskészségem helyreállítását, de két hónap után is csak járókerettel kicsiket lépve tudtam helyet változtatni. Minden alkalommal, amikor megemeltem a járókeretet, feszítő fájdalomérzetet keltett a derekamban. Fekvő helyzetben nagyon nehezemre esett egy keveset helyezkedni, ha a csípőmet meg kellett emelni.
Szeptember 17-étől kaptam Chacrys kristályágyas kezeléseket. Az első napon az 5. programmal, kétszer húsz perces, a tövábbi napokon egy-három alkalommal harminc perces kezelések történtek. Az első kezelés után a minden lépésnél jelentkező fájdalom elmúlt, és 2-3 órán keresztül ez fenn is maradt. A második kezelés után könnyebbé vált a járás. A harmadik kezelés után “véletlenül” lehajoltam egy elgurult gyógyszerért. A negyedik kezelés után határozottan megkönnyebbedett a derekamban a feszítő érzés. Egész napon keresztül nem volt belenyilalló érzés. Egy fokozattal fel kellett emelni a járókeretet, mert egyenesebben tudtam állni. A következő napon reggel rosszabb volt a felkelés utáni időszak, de a kezelés után határozott javulást éreztem a derekamban, és a délutáni pihenésből is könnyebben keltem. Ezután egy határozottan jó nap következett, majd megint egy nehéz. Két jobb nap, és megint egy nehezebb. A jó napok egyre hosszabb ideig voltak jók, a nehezek pedig egyre kevésbé rosszak. A harmadik hét végére 4-5 lépést képes lettem a járókeret nélkül megtenni. A három hét alatt egyetlen alkalommal kellett fájdalomcsillapító gélt használni a derekamra egy nehezebb gyógytorna után, korábban hetente egyszer-kétszer volt olyan nap, amikor szükség volt rá.
Mellékhatásként a pikkelysömör tüneteim kifejezetten enyhültek, és sokkal jobb a kedvem, bizakodóbban, türelmesebben várom a további javulást.